2014. december 29., hétfő

Virslis virág


Mindenkinek vidám óévet, jó eszem-iszomot és boldog, szerencsés újévet kívánok!




Szilveszterre egy kis virslis ötlet, ha valamivel fel akarjuk dobni az étkező asztalt
Én is úgy láttam az interneten, több helyen is, többféle megoldási módon. A sajátom ilyen lett.....

Hozzávalók: 40 dkg liszt, 3,5 dkg élesztő, 1 tojás, só, 1 kiskanál cukor, 1 dl tej, 4 evőkanál olaj, kb. 4-5 pár virsli,
a tetejére: 1 tojás, héjatlan tökmag,
tálaláskor: mustár.

Elkészítése:
A lisztben elkevertem a sót, a tejben a kiskanál cukorral felfuttattam az élesztőt, majd az olajjal bedagasztottam a tésztát. Meleg helyen kétszeresére hagytam kelni. 
Arasznyi nagyságú kerek lapokat sodortam belőle, amit 8 cikkelyre vágtam be. A cikkelyeket kicsit megnyújtottam, és az így kapott kis "karocskákba" 1-1 darab virslit tekertem bele. 10-15 percet hagytam még kelni.
A tepsiben megkentem tojással, héjatlan tökmaggal kidíszítettem, és előmelegített sütőben szép piros-barnára sütöttem.
Egy kis fonott kalácsot is készítettem belőle, amibe szintén virslidarabkákat dugdostam bele.
Fogyasztáskor mustárral vagy ketchuppal tálalhatjuk.

A cikkelyekre bevagdosott tésztalap

A cikkelyek megnyújtása

A "karocskákba" 1-1 virslidarab tekerése

Tojással megkenve, már a sütésre várva



2014. december 21., vasárnap

Ajándékokat kaptam, és mindenkinek békés, szép karácsonyt kívánok!


 Mindenkinek boldog, kellemes ünnepeket!


Kétféle ajándékot is kaptam mostanában. Az első ez a két szép decoupage-olt üveg, amit Melindától kaptam. Játék volt nála a születésnapján, én nyertem a játékán, és ezekkel a gyönyörű, saját készítésű üvegekkel lepett meg engem. Beillik egy szép karácsonyi meglepetésnek is. Még egyszer köszönöm szépen, ez úton is!





A második ajándékot nem a postás hozta. Mondhatnám, hogy a Jézuskától kaptam karácsonyra....
A betegségem óta ez volt az első hegyi kirándulásom. Tegnap, december 20-án, a Gugger-hegyen álló Árpád-kilátóhoz mentünk fel, a Budai-hegyekben. Nagyon kellemes volt. Nem volt hosszú túra, s nem volt megerőltető sem, elsőnek éppen megfelelt. Így most már mondhatom, hogy visszakaptam a hegyeimet.....

A kilátó

Közelebbről - a kilátó korlátjánál

Kilátás a Dunára. Kicsit ellenfényes, de szép volt. Az egész város alattunk....

Sziasztok!

Fenyők az erdőben, amiket a három héttel ezelőtti jeges időjárás össze-vissza tördelt.
Talán ők is meggyógyulnak majd egyszer.....

Aki többet szeretne megnézni a kirándulásból, az kattintson át a Pilisjárók című blogomra, ahol megtekintheti a többi képet is.



2014. december 12., péntek

Héjában sült krumpli


A tányéron

A megsült krumplik, mellette a szalonna, mögötte a hagyma

Nem tudom máshol mennyire elterjedt ez az étel, nálunk - otthon Mözsön - a téli időszakban sokszor szokott lenni ez vacsorára. Nagyon szeretjük, finom kacsazsírral, savanyított lila hagymával és fagyos füstölt szalonnával, egy jó teával vagy forralt borral nagyszerű eledel....
Ezek a felvételek is Mözsön, Édesapámnál készültek.

Hozzávalók: lehetőleg azonos méretű, nem túl nagy krumplik, kacsazsír, húsos füstölt szalonna,
a savanyúsághoz: lila hagyma, ízlés szerint só, cukor, ecet, víz.

Elkészítése:
A krumplikat mossuk meg, töröljük szárazra, majd tepsiben közepes lángon süssük meg.
A savanyú levet már 1-2 órával előtte elkészíthetjük, beletesszük a vékony karikákra vágott lila hagymát, és hideg helyen állni hagyjuk.
A szalonnát vékonyra felszeleteljük, és legalább egy órára mélyhűtőbe tesszük.

Úgy szoktuk enni, hogy mindenki maga hámozza meg a krumpliját, sózzuk, villával összetörjük, és kacsa- vagy libazsírt keverünk hozzá. Nagyon finom mellé a szalonna és a savanyított lila hagyma. Nagyon egyszerű étel, de friss kenyérrel, egy-két csésze forró teával kitűnő vacsora, ilyenkor télvíz idején.



2014. december 8., hétfő

Mézes-szezámmagos csirkemell



Finom ebédünk volt a hétvégén, amit már rég szerettem volna elkészíteni. Egy-kétszer ettem kínai étteremben ilyet, most végre elkészült a hazai változata is. Gyorsan és könnyen elkészíthető.

Hozzávalók: 1 csirkemell, só,
a bundázáshoz: 2 tojás, kb. 15 dkg liszt, 2 evőkanál olaj, 1 mokkáskanál sütőpor, só, víz,
a mártáshoz: 3-4 evőkanál méz, ugyanennyi ketchup, házi csípős paprikakrém (ha a mártás kevés lenne, közben még keverhetünk bele a hozzávalókból),
a tetejére: szezámmag.

Elkészítése:
A csirkemellet felszeleteljük, sózzuk, kiklopfoljuk, majd kisebb csíkokra vagy darabokra várjuk.
A bundázás hozzávalóit jól elkeverjük, hogy sűrű palacsintatésztát kapjunk. A mézes mártáshoz valókat is simára keverjük.
A húsdarabkákat a sűrű tésztába mártjuk, és forró olajban aranybarnára sütjük. Ha kisültek azonnal a mézes-ketchupos mártásba forgatjuk, és megszórjuk a szezámmaggal, amit előtte kicsit meg is piríthatunk.




2014. december 2., kedd

Pincepörkölt




Hozzávalók: kb. 80 dkg - 1 kg hús vegyesen (sertéscsülök bőrével és marhanyak), 3-4 nagy fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, zsír, pirospaprika ízlés szerin, kb. 4 dl vörösbor, őrölt bors, 1-2 paradicsom, 1 paprika, 1-2 kis erős paprika vagy erős paprikakrém és krumpli.

Elkészítése:
A hagymát felaprítottam és a zsíron üvegesre dinszteltem. Rátettem a kockára vágott húst, fehéredésig pároltam, majd megszórtam a pirospaprikával. Felengedtem a borral, sóztam, borsoztam, és hozzáadtam a paprikakrémet, a paradicsomot, a paprikaszeleteket és a feldarabolt fokhagymát is. Fedő alatt főztem, ha kellett, vízzel pótoltam az elfőtt levét. Amikor már puhult a hús, beletettem a hasábokra vágott krumplit is, és készre főztem.
Friss kenyérrel, savanyúsággal, egy pohár vörösborral kitűnő ebéd.

Az előkészületek