2010. december 22., szerda

Szaloncukor házilag



Többféle szaloncukrot készítettem, melyek saját ötletből születtek meg. Ezek természetesen nem állnak el olyan sokáig, mint a boltban vásárolt szaloncukrok, ezért ajánlatos a felhasználásig hűtőszekrényben tárolni, és csak akkor becsomagolni, amikor a fára szeretnénk feltenni, vagy esetleg elajándékozni. Hasonló módon, más ízesítéssel, esetleg ezeket kiegészítve, ízlésünknek megfelelően bármilyen más szaloncukor is készíthető.... Mint például a mogyorónugátos szaloncukor vagy kókuszos szaloncukor.

Mindenkinek nagyon szép, boldog, békés karácsonyt kívánok!


A marcipános szaloncukor:

Hozzávalók: 20 dkg mandula, 20 dkg porcukor, 3 szem keserű mandula, 2 evőkanál rózsavíz, 1-2 evőkanál narancslé vagy víz, 
a bevonásához: csokoládé.

Elkészítése:
A mandulákat 1-2 percig forró vízben áztatjuk, majd leszűrjük és kinyomjuk a héjukból. Egy-két napig szárítjuk, ezután ledaráljuk a keserű mandulával együtt. Hozzákeverjük a porcukrot, és együtt még egyszer ledaráljuk. Ezután apránként hozzáadjuk a rózsavizet és a narancslét. Hengereket formálunk belőle, amit feldarabolunk, ha kész csokoládét olvasztunk vízfürdő felett, és bevonjuk vele a marcipándarabokat. Rácson hagyjuk megszikkadni, majd becsomagoljuk.

A mandulát ledaráljuk

Jól összegyúrjuk

Szaloncukor formákat készítünk belőle

Bevonjuk csokival


A narancsos-mogyorós csokis szaloncukor:

Hozzávalók: 6-7 darab babapiskóta, 8 dkg darált bokormogyoró, kb. 8 dkg csokoládé, pár szelet narancsbefőtt, 
a bevonásához: porcukor és keserű kakaópor.

Elkészítése:
A babapiskótát húsklopfolóval összetörjük, a mogyorót ledaráljuk, a csokit felolvasztjuk, adunk hozzá a narancsbefőtt levéből, és összegyúrjuk. A narancskarikákat apróra összevágjuk és hozzákeverjük az előbbihez.  Szaloncukor formájú darabokat formálunk belőle, egy részüket porcukorba, a többit kakaóporba hempergetjük.

A narancsos-mogyorós csokis szaloncukor tésztája

Hozzáadjuk a narancs darabkákat

A porcukorba és kakaóba mártott kész szaloncukrok


Az almás-fahéjas szaloncukor:

Hozzávalók (én ezt az adagot készítettem): 60 dkg alma, ízlés szerint cukor és fahéj, szegfűszeg, citromlé, 6 csapott kiskanál zselatin, 
a bevonásához: csokoládé.

Elkészítése:
Az almát meghámozzuk, feldaraboljuk, 5-6 szem szegfűszeggel és citromlével vízben puhára főzzük. Lecsepegtetjük, villával összetörjük, cukrot, fahéjat, esetleg még citromlevet adunk hozzá, és így együtt 5-10 percig főzzük. Ezután levesszük a tűzről, hozzáadjuk apránként a zselatint, jól elkeverjük és még egyszer felfőzzük. Fóliával bélelt, lapos edénybe kiöntjük (én jégkockatartót használtam). Másnap kiemeljük belőle, feldaraboljuk, és a marcipános szaloncukrokhoz hasonló módon bevonjuk csokoládéval.

A feldarabolt almás-fahéjas szaloncukrok

Már csokival bevonva


A szaloncukrok csomagolása

A csomagolásához én két réteget használtam. Belülre színes selyempapírt tettem, aminek a két végét berojtoztam. Kívülre sztaniolpapírt tettem, ezt dupla olyan hosszúra vágtam, mint a színes papírt, hogy a csokoládét először csak a sztaniolba tekerjem. Így biztos hogy nem fog beleragadni a selyempapírba.

A csomagolás

És a már becsomagolt szaloncukrok


A tejszínes-kókuszos szaloncukrok:

Nagyon finomak lettek, majdnem olyan az ízük, mint a Bounty szeletnek

A szaloncukrok csomagolás nélkül, közelebbről

Ezüstpapírba csomagolva nagyon ünnepélyesek voltak

Hozzávalók a saját változatomhoz: 5 dkg kókuszreszelék, 4 dkg cukor (vagy ízlés szerint),  1 csomag vaníliás cukor, 125 ml tejszín, esetleg 2 csapott kiskanál étkezési keményítő,
a bevonásához: 10 dkg tejcsokoládé, kevés vaj vagy étolaj.

Elkészítése:
Nagyon egyszerű az elkészítése. A tejszínben elkevertem a cukrokat és a kókuszreszeléket, majd kis lángon sűrűre főztem. Mivel nem találtam elég sűrűnek - lehet hogy a tejszínem volt hígabb egy kicsit -, így egy kevés keményítővel sűrítettem. De úgy gondolom ez semmiképp nem árthat neki, csak az állaga lesz jobb tőle, és könnyebben formázhatóvá válik a massza.
Amikor langyosra kihűlt, szaloncukrokat formáztam belőle. Csupán 17 db lett belőle. Kb. 2 órára mélyhűtőbe tettem, majd a gőz fölött felolvasztott és pár csepp étolajjal elkevert csokiban megmártottam őket. Rácson hagytam megszáradni (de alufólián is ugyanúgy megszáradnak, és könnyen le is jönnek róla), majd selyempapírba és ezüst alufóliába csomagoltam.
Felhasználásig, illetve fogyasztásig célszerű hűtőben tárolni, így finom ropogós marad a csokiréteg rajta.

A tejszínes szaloncukrok eredeti receptjét itt találtam.

A megformázott szaloncukrok

Már csokoládéba mártva, száradásra várva


A babapiskótás-kókuszos szaloncukrok:

Ezekhez aranybarna csomagolópapírt választottam



Hozzávalók: 6 db babapiskóta, kb. 5 dkg cukor (vagy ízlés szerint), 1 csomag vaníliás cukor, 5-6 dkg kókuszreszelék, 1 púpozott evőkanál vaj, 2 evőkanál fehér rum,
a bevonáshoz: 15-20 dkg csokoládé, kevés vaj vagy étolaj.

Elkészítése:
A babapiskótát húsklopfolóval apró morzsára törtem, majd a többi hozzávalóval összegyúrtam. Ha nem akar összeállni adhatunk hozzá egy kis tejet vagy vizet, esetleg még rumot. Szaloncukrokat formáztam belőle, és ezt is mélyhűtőbe tettem, kb 1 órára, mert így hidegen könnyebben lehet a csokiba forgatni. A csokoládét szintén gőz fölött felolvasztottam, hozzákevertem kevés olajat, és megmártottam benne a szaloncukrokat. Rácson hagytam száradni, majd becsomagoltam őket. Ebből 35 db lett.

A babapiskótás szaloncukrok eredeti receptjét itt találtam.

A megformázott szaloncukrok

Csokoládéval bevonva


Mogyorónugátos szaloncukor:



Hozzávalók: 15 dkg bokormogyoró, 15 dkg csokoládé, 10 dkg cukor (vagy ízlés szerint), tetszés szerint aszalt vagy kandírozott gyümölcsök, nálam aszalt sárgabarack és kandírozott citrom, illetve narancshéj, 
a szaloncukrok bevonásához: csokoládé.

Elkészítése:
A mogyorót sütőben kicsit megpirítottam, így finomabb ízű lesz, és a héja könnyen ledörzsölhető róla. Ezután ledaráltam, hozzáadtam a cukorhoz és a gőz fölött olvasztott csokoládéhoz, majd jól átkevertem, hogy szépen összeálljon. Hozzákevertem az apróra vágott gyümölcsöket, és szaloncukor méretű kis hengereket formáltam belőle. Hűtőszekrényben jól lehűtöttem, majd olvasztott csokoládéba mártogattam, és alufólián hagytam megszáradni, amiről utána könnyen lejött.
Célszerű csak felhasználás előtt becsomagolni őket, és addig hűtőszekrényben tárolni.

A nugátmassza megkeverése

A szaloncukrok megformázása

A csokival való bevonás után



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése